panel_04

winamp192

winamp64

winamp24

mp192

mp64

mp24


Kezdőoldal - Még több sport - Osztályt lépnének Balassagyarmat labdarúgói

Osztályt lépnének Balassagyarmat labdarúgói Nyomtatás E-mail
2017. május 17. szerda, 12:11

Veretlenül, 19 győzelemmel és 3 döntetlennel már három fordulóval a Megyei I. osztályú bajnokság vége előtt megnyerte a küzdelmeket Balassagyarmat labdarúgócsapata. Az igei impozáns teljesítményt nyújtó Ipoly-parti labdarúgók 101 rúgott és mindösszesen 8 kapott góllal abszolválták az eddigi mérkőzéseket. Médiapartnerünknek, a Nógrád Megyei Hírlapnak Kis Károly szakmai igazgató úgy nyilatkozott: a csapat a továbbiakban is gőzerővel folytatja az edzéseket, egyértelmű céljuk az NB III-ba való feljutás. Elmondta: június 10-én és 17-én játsszák majd az osztályozó mérkőzéseket. A szakmai igazgató hozzátette: helyzetüket az nehezíti, hogy jelenleg még tudni, pontosan melyik csapat ellen kell majd kivívni a feljutást, így vakon készülnek.

 
Google bookmarkTwitterFacebook